A kézírásunk ugyanolyan egyedi és megismételhetetlen, mint az ujjlenyomatunk, az arcunk, a mimikáink, a ráncaink vagyis mi magunk. Nincs belőle még egy ugyanolyan. Az írás folyamata egy irányított mozgás, amit az agyunk vezérel és épp ez teszi lehetővé, hogy ami bennünk van gondolat és érzelem szintjén, azt „ki tudjuk írni magunkból”. A grafológia és a kézíráselemzés pont ezekre a tudományos alapokra épít és ezáltal egy nagyon megbízható és sokrétűen használható önismereti módszernek bizonyul.

A kézírásunkból teljeskörű képet kaphatunk – a teljesség igénye nélkül – magunkról, erősségeinkről, gyengeségeinkről és lehetőségeinkről, arról, hogy milyen típusú munka illik hozzánk a legjobban, hogyan viselkedünk stresszhelyzetben, hogyan tudjuk az adottságainkat úgy használni, hogy a lehető legkevesebb idő és energiabefektetéssel a lehető legjobb eredményeket érjük el minden életterületen. Ráláthatunk azokra a visszahúzó erőkre is, amelyek gátolnak minket az előrehaladásban, céljaink elérésében és egyúttal megoldási lehetőségeket is kaphatunk ezeknek a hátráltató tényezőknek a feloldásához.

Természetesen párkapcsolati működésünk is megmutatkozik a sorok között, függetlenül attól, hogy épp párkapcsolatban vagyunk vagy még várjuk az igazit. Olyan kérdésekre kaphatunk választ, mint pl. ki lehet számunkra az ideális társ vagy ha már van párunk, akkor hogyan tudjuk magunkat fejleszteni annak érdekében, hogy párkapcsolatunk minél harmonikusabb legyen, de természetesen összeillőségi kérdésekben is segítségül hívhatjuk a grafológiát.

 

Mi mindenre használható még egy önismereti elemzés?

 

Kevesen gondolják, de a kézírás egészség-betegség témakörben is nagyon jól használható támpontokat ad, ugyanis a betűink formája, elhelyezkedése, dőlésszöge és soraink iránya testi, lelki és érzelmi állapotunkról is jelzéseket ad, ami által – pl. konkrét betegségek esetén – megtalálhatóak a testi tünetek kiváltó érzelmi okai is, így elősegíthető és meggyorsítható a gyógyulási folyamat. Érdemes ezeket a jelzéseket figyelemmel kísérni és komolyan venni, mert értünk vannak és nekünk szólnak.

A jobb szemléltethetőség érdekében hoztam egy általam már korábban elemzett írásminta részletet, amin keresztül – természetesen a teljesség igénye nélkül – igyekszem röviden bemutatni, hogy mennyi hasznos információt tudhatunk meg a kézírásból.

Az önismeret elemzés célja munkahelyváltással kapcsolatosan felmerült kérdések megválaszolása volt, mint például, hogy a kézírás tulajdonosa miért nem tud jobb munkahelyet találni magának a jelenleginél, miért blokkol le állandóan az interjúkon és mire érdemes odafigyelnie annak érdekében, hogy ezt maga mögött tudja hagyni és végre olyan munkahelyen dolgozhasson, ahová örömmel megy be.

 

Mi vitt a megoldás felé?

Az alapos, mindenre kiterjedő önismeret elemzésnek köszönhetően fény derült a gátló, hátráltató tényezőkre, úgy mint például, hogy az írásminta készítője az átlagnál is sokkal-sokkal alacsonyabb önértékeléssel és önérdekérvényesítéssel rendelkezik, ami az egyik alapbeállítottsága. Nem hiszi el magáról, hogy Ő is érhet pont ugyanannyit, mint bárki más, úgy érzi, hogy folyamatosan sokszorosan és átlagon felül kell teljesítenie ahhoz, hogy egyáltalán számba vegyék. Kicsinek, kevésnek és alkalmatlannak érzi magát egy jobb munkahely vagy pozíció betöltésére, ami ha tudattalanul is, de igencsak megnehezíti a váltást. Hiányos önismeret volt jellemző. Ebben az esetben valójában az történt, hogy bár nagyon vágyott a jobb munkakörülményekre, a háttérben mégsem engedte meg magának a változást, vagyis „hadban állt” saját magával és ezt a konfliktust kellett feloldani ahhoz, hogy tovább tudjon lépni.

Mivel megtaláltuk a problémák gyökereit, elkezdődhetett a tudatos munka és önismeret, fejlődés annak érdekében, hogy a vágyott új munkahely ne várasson már túl sokat magára. Természetesen ehhez megnéztük, hogy milyen munkakör lenne számára a legmegfelelőbb és a célirányos keresés már abban az irányban zajlott. Köszönhetően az óriási szorgalomnak, kitartásnak és teherbíró képességnek, ami szintén kiolvasható a kézírásból, az író fel tudta oldani magában ezt a mögöttes ellentmondást és képes volt olyan munkahelyre váltani, ahol végre megbecsülik és jól érzi magát. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükség volt arra, hogy tisztába kerüljön azokkal a tulajdonságaival, amik segítik és azokkal is, amik visszatartják az előrehaladásban.

A visszajelzései alapján többek között azt a tanulságot vonta le, hogy érdemes picit jobban a dolgok mögé nézni, mert azzal, hogy megtette a lépést és munkahelyet váltott, valójában saját magának is megmutatta, hogy túl tud lépni a félelmein és korlátozó hiedelmein.

Ez egy óriási dolog annak, akinek alacsony az önértékelése, hiszen így eszközt és erőt kapott ahhoz, hogy a későbbiekben is jobban ki tudjon állni magáért. Folyamatosan emelni tudja ezzel az önértékelés szintjét, ami valójában a legfőbb cél volt számára a kiindulásnál. Ilyen mértékű változásokhoz pedig csakis öröm asszisztálni.

(Köszönöm az írásminta tulajdonosának a kézírás közzétételéhez történő hozzájárulását.)